Pöstyéni látogatás

2016.07.08 10:47

Az egyesület éves programjának megfelelően július 6-án Takács Miklós szervezésében szakmai látogatást tettünk a pöstyéni haditechnikai múzeumba. 

A programon családtagokkal együtt mindössze 12 fő vett részt, ami sajnálatos, tekintettel a program tartalmára és az egyesület létszámára. A múzeumban készült fényképekről jól látszik, hogy a szlovák hadsereg milyen nagy becsben tartja a korábbi, sokszor világháború előttről származó technikáját. Bár a szabad ég alatt tárolt eszközök nehezen állják az időjárás megpróbáltatásait, de fedett tárolókban elhelyezett példányok kitűnő állapotban vannak. Ez mindössze 12 fő alkalmazott, melybe beletartoznak a tárlatvezetők is, áldozatos munkájának és a védelmi minisztérium rendszeres költségvetési támogatásának köszönhető. A szakmai program után lehetőségünk volt a pöstyéni retro gyógyfürdő meglátogatására, ami a kiváló gyógyvíz mellett visszahozta a 70-es évek hazai vidéki strandjainak  hangulatát. Akik ott töltötték az éjszakát másnap meglátogatták a trencséni várat (ami aznap éppen zárva volt), majd a nyitrai várat, ahová viszont be lehetett menni. Végül a két napos ​​szakmai és kulturális program  minden résztvevő maximális megelégedettségével fejeződött be 7-én este 7 órakor. Aki elmulasztotta, sajnálhatja!

 

Ugrás a galériára (kattintson a képre)

        Dr. Keszthelyi Gyula
                    elnök