A Magyar Honvédség szervezeti rendjének átalakításáról is döntött a parlament

2018.12.13 08:24

A Magyar Honvédség szervezeti rendjének átalakításáról is döntött a parlament

Átalakul Magyar Honvédség szervezeti rendje
    Megszavazta a parlament a Magyar Honvédség új szervezeti rendjének kialakításáról szóló kormányzati javaslatot, amelynek értelmében a honvédség vezetője január 1-jétől a Magyar Honvédség parancsnoka, a miniszter csak irányítja a szervezetet.
    A Ház 132 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el a közigazgatási és a katonai feladatok szétválasztásáról rendelkező csomagot, amely rögzíti az önkéntes tartalékos szolgálatvállalás ösztönzését, valamint az úgynevezett honvédelmi veszélyhelyzet fogalmát is. 
    A miniszter csak irányítja a jövőben a Magyar Honvédséget, vezetni a honvédség parancsnoka fogja. Ezzel a Magyar Honvédség katonai vezetése kiválik a Honvédelmi Minisztériumból, felső szintű vezető szervként létrejön a Magyar Honvédség Parancsnoksága.
    A jogszabály rugalmasabbá teszi a hivatásos állományba kerülés szabályait.
    A honvédelmi miniszter a javaslat benyújtásakor kitért arra, hogy a születésszám csökkenéséből adódó népességfogyás a hadköteles korú férfiak számának folyamatos csökkenését eredményezi. Emiatt tíz évvel, 50 évre növelik a behívhatósági korhatárt. Ezáltal megközelítőleg 850 ezer emberrel gyarapítják a hadkötelezettség alapján behívhatók számát.
    A kiképzett tartalékos állományt kibővítik a katonai tanintézetben hallgatói, honvéd tisztjelölti vagy altisztjelölti szolgálatot teljesítő férfiakkal.
    A jogszabály megteremti a honvédelmi veszélyhelyzet bevezetésének lehetőségét. Ez egy békeidejű, az új típusú kihívásokhoz alkalmazkodó, rugalmasabb felhatalmazást kíván biztosítani a kormány számára a válságok kezelésére való felkészülés, illetve az eszkaláció elleni fellépés hatékonyságának növelése érdekében. A honvédelmi veszélyhelyzet kihirdetésének célja az országvédelemre vagy - szükség esetén - a különleges jogrend kihirdetésére való hatékony felkészülés biztosítása, a reagálási lehetőség a különleges jogrend kihirdetését nem indokoló esetleges fenyegetésekre. 
  MTI 2018. december 12., szerda 11:49