Anyagi értesítő - ajánlás

2017.10.11 07:57
  Egyesületünk elnökségi tagja - Dr. Győrfi Sándor nyá. mk. alezredes úr - jóvoltából egy újabb gyöngyszem került elő.
A "H. M. Anyagi Főcsoportfőnökség Kiképzési Osztálya" kiadásában 1949. májusában jelent meg az "Anyagi értestő" című katonai folyóirat 1. példánya, amelyet még további négy követett (összesen 5 szám).

Honlapunkon valamennyi példány digitalizált formában is olvasható. 

E folyóirat volt a honlapunkon is fellelhető "A Hadtápszolgálat" c. kiadvány jogelődje.
Célja e példány utolsó oldalán olvasható.
 
 
Elképesztő olyan mondatokat olvasni, amelyek közel 70 évvel ezelőtt íródtak.  
 
"Népi demokráciánknak, felelős vezetőinknek egyik legfontosabb célkitűzése ma hadseregünk fejlesztése. Ez kifejezésre jut politikai vezetőink megnyilatkozásaiban, valamint abban is, hogy új költségvetésünkben biztosították a honvédség fejlesztésének anyagi feltételeit."
 
"Még a maradványát is ki kell irtani annak a káros felfogásnak, hogy „a kincstári anyagra nem kell vigyázni, mert az állam kibírja". 
 
Tetszett a ma is helytálló megállapítás: "Szappan nélkül a tisztálkodás nem ér semmit."
 
Tetszett a megmosolyogtató szakszerűség: "Tilos továbbá a kiegyenlítőműbe vagy sebességváltólra zsír-olajkeveréket helyeznünk, miután a fogaskerekek forgása következtében azok egy ú. n. Alfa Saparátor (tejlefölözőgép) működéséhez hasonlóan a két különböző fajsúlyú kenőanyagot különválasztják és a kenőanyagnak csak jelentéktelen része jut a fogaskerekekhez, így a kenőanyag állása a szükséges olajnívón alul marad."
 
Tetszett az áo ezredes megállapítása: "A beérkéző pótlovakat bizottságilag kell átvenni... Ahol állatorvos nincs, ott a patkolószaki tiszthelyettes a bizottság tagja."
 
És sorolhatnám, hosszasan. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
 
A kiadvány eléréséhez kattints a képre, vagy a menüből: "Kiadványok/Hadtáp folyóiratok/Anyagi értesítő"
 
 
Balogh János